hu | en | de


Téglagyártás



A téglagyártás főbb időszakában – a XX. században - a Kapos és a Konda-patak völgyében több téglagyár is létesült, hiszen az agyag, mint alapanyag helyben volt.



A tégla egyike a legrégebbi építőanyagoknak, története egyidős a civilizációval.

Az agyagtéglát már Kr. e. 10 000 – 8000 között ismerték. A sajtolt téglát Mezopotámiában kezdték alkalmazni Kr. e. 5000körül.

Az első égetett téglát Kr. e. 3500 körül készítették. 1200-ra a tégla elterjedt Európában és Ázsiában is.

A reneszánsztól a 17. századig megsokasodtak a téglából épített házak. A 18. század ipari forradalma lehetővé tette a téglák nagyszámú gyártását és szállítását.

A 19. században a gépesítés bevezetésével az építkezések közkedvelt építőanyaga lett.

Fénykorát a 20. században élte, gyártása ekkorra soha nem látott méreteket öltött. Napjainkban az újfajta eljárások révén a téglát a korábbinál ötletesebben és újszerűbben lehet felhasználni.

A tégla – mint legősibb építőanyag – mindig is meghatározó volt Dombóvár gazdasági életében. Az első téglavető mester Venturini János (1870–1948) volt, akit Olaszországból sodort az élet városunkba. Munkáját szakképzett téglavetőként 1900-ban kezdte meg. A dombóvári I. sz. (Lexa-féle) téglagyár tulajdonosa Spitzer Sándor volt, aki magas kauciót fizetett a gyárért, hogy bérelhesse. 1890-ben a gyár mérnöke Lexa Zénó volt. 1935-ig kézi erővel végezték a munkát. 

A gyárak versenyben álltak egymással, ami gyakran a kisebb gyárak megszűnését eredményezte. A Bérdi-féle gyár a rosszabb szállításból adódó veszteséget nem tudta kitermelni és megszűnt. A fennmaradó három téglagyár történetében lényeges változást az államosítás hozott. Az I. sz. téglagyárat 1949-ben államosították. Az addig kézi erővel történő termelést felváltotta a gépi. Új szárítót és prést alkalmaztak. A gyár 1975-ben zárt be az agyagbánya kimerülése miatt. A dolgozók többsége a II. sz. gyárban folytatta a munkát. 
A II. sz. téglagyárat Spitzer Sándor létesítette 1908-ban. Az államosítás után ezt az üzemet fejlesztették a legjobban. A régi kemence helyett nagy teljesítményű Hoffmann-féle körkemencét építettek. Az agyagot közúton szállították a Dombóvártól északra levő területről. A vasút mellett található II. sz. téglagyár amikor felélte a területén lévő agyagbányát, akkor az Úttörővasúttal szerződést kötött, hogy évi 1 000 000 forint ellenében egy tüskei bányából látják el nyersanyaggal. 1984-ig fenn tudták tartani a forgalmat. Ebben az évben vezetőségváltás volt a Tolna-Baranya Megyei Téglagyári Egyesülés élén, és az új vezető lassan csökkentette a megrendelések számát, majd végül teljes egészében visszamondta.


A III. sz. téglagyárat szintén Spitzer Sándor létesítette 1910-ben. Dombóváron napjainkban már csak egy téglagyár üzemel, amely valamikor a II. sz. gyár volt. A gyár bányáinak művelésével 1972-ben fel kellett hagyni. Hosszas keresés után Gunaras mellett találtak megfelelő agyagot, és a gyár 1982-től innen kapja az alapanyagot. Mára minden munkafolyamatot géppel végeznek. Évente mintegy ötmillió kisméretű téglának megfelelő mennyiséget gyártanak le.

1968-ban a Dombóvári Téglagyár közelében római kori temetőre bukkantak. Az egyik sírban zsidó gyermek csontvázat leltek. Egy ólom amulett rajza, sófár, hétágú gyertyatartó, pálmaág a bizonyíték. Valószínűleg Szíriából járhattak e vidéken zsidók.
A város legnagyobb parkjában, az úgynevezett Szigeterdőben álló kora középkori lakótoronyban különböző korból, műhelyből és térségből származó bélyeges téglák gyűjteménye látható.